A SPIE Hungaria és a munkavédelem
„Elkötelezettek vagyunk a munkavédelem iránt!” – „Első a biztonság!” - „A munkavállalók egészségének védelme és biztonsága kiemelten fontos számunkra!”
Gyakran halljuk ezeket a mondatokat munkavédelmi konferenciákon, évértékelő beszédekben, vállalatvezetők szónoklataiban. De mi van ezen kijelentések mögött?
2020-ban zárult a „Munkavédelem Bajnoka” elnevezésű kampányunk, melynek célja volt, hogy a munkavédelmi kultúrát fejlesszük a munkavállalóink körében.
2021-ben már negyedik alkalommal vesz részt a SPIE Hungaria az anyavállalt által megrendezett SPIE SAFETY DAY-en, ahol munkavállalóink különböző munkavédelmi feladatokat oldanak meg, ezzel bővítve munkavédelmi ismereteiket.
2021 februárjától elkezdődött az Életmentő Szabályok kampánysorozat is, mely 10 hónapon keresztül zajlik és ez idő alatt 6 témát dolgozunk fel, pl.: magasban végzett munka, teheremelés, villamos munkák veszélyei, stb.
Kidolgoztuk a TOP Munkavédelmi szabálygyűjteményünket is, amelyet egy tablóra nyomtatva kitettünk valamennyi telephelyünkön. A cél röviden és tömören átadni a munkavédelmi tudást, illetve folyamatosan fenntartani azt. A tudás fenntartását elősegítendő évente három alkalommal tartunk munkavédelmi oktatást.
A vállalaton belüli tevékenységeken kívül részt veszünk a szektor tudástranszferében is. A SPIE Hungaria tagja a MEE (Magyar Elektrotechnikai Egyesület) szervezésében működő Munkavédelmi Tudástranszfer megállapodásnak, ahol a magyarországi energiaszolgáltatókkal együtt vitatjuk meg a szektort érintő munkavédelmi kérdéseket és megosztjuk egymással a balesetek kivizsgálásának eredményeit.
Mindezeken túlmenően a SPIE Hungaria rendszeresen tart munkavédelmi tartalmú előadásokat a villamosenergia- iparági fórumokon, így a soron következő MEE Vándorgyűlésen és a MEE VHTSZÜ (Villamos Hálózat Tervező, Szerelő és Üzemeltető) szakosztályi fórumon is fellép, mint előadó.
A fenti erőfeszítéseknek illetve munkavállalóink elkötelezettségének köszönhetően 2021-ben nem történt személyi sérüléssel járó baleset.